Ezen a napon utazásunk utolsó napjára ébredtünk. Összepakoltunk magunk után a lakásban a redőnyöket lehúztuk, kulcsot elrejtettük és kiindultunk Berlin Hauptbahnhof felé. Még mielőtt egyenesen odamentünk volna tettünk egy rövid kitérőt még egy utolsó Berlini Fal emlékműhöz, ahol részletesen leírták, hogyan őrizték illetve bővítették évről évre a védelmi rendszert, hogy aztán teljesen áthatolhatatlan legyen, arról is van szó, hogy hogy miképpen fejlődött a védelem az átszökési kísérletekkel párhuzamosan; például volt pár olyan esetre példa, amikor Keletről Nyugat Berlinbe szerettek volna alagúton keresztül átjutni, azonban, amint az első ilyet megneszelték, a fal biztosai elkezdtek a fallal párhuzamos, azaz a menekülő utakra merőleges alagutakat ásni ezzel elősegítve, hogy azok majd egymásba vezetnek. Emellett meglehetett nézni az egyetlen még ma is álló őrtornyot és meglehetett tudni róla, hogy okkal olyan szűkös mint amilyen; azért, hogy az őr ne tudjon fegyverrel együtt lemászni a toronyból ezáltal csökkenteni a kezében lévő fenyegetést, amikor már nem a toronyban van; nem bíztak meg a saját őreikben sem.
A főpályaudvarról induló vonatunk bécsi átszállással haladt Budapest felé egy 11 órás után keretein belül, a vonatút többnyire eseménytelenül telt, viszont kicsit úgy éreztük, hogy kitolt velünk a német vasút weboldala, hiszen nem engedte nekünk, hogy helyjegyet foglaljunk, holott az üléseknek még majdnem a fele nem volt foglalt, de ezt annak tudtam be, hogy biztosan olyasmi lehet a gondolatmenetük, hogy nem akarják az össze ülést áruba bocsátani, hiszen így kevesebben vennének jegyet a vonatra. Mivel nem vásároltunk helyjegyet ezért kicsit féltünk az út elején, hogy „újjújjujj most akkor mi lesz nem akarunk a földön ülni” de szerencsénkre pont egy olyat ülőhelypárosra sikerült leülnünk, amiért a gazdája kb. 4 órán keresztül nem is jelentkezett, aztán amikor mégis, akkor kénytelenek voltunk 1 órán keresztül állni viszont ez is csak átmeneti volt mert az egy óra után megláttunk pár felüresedett helyet ahová le is csüccsentünk és így mentünk Bécsig. Ott átszálltunk a MÁV egyik szerelvényére, ahová szintén nem sikerült helyet foglalnunk, de jó öreg folyosós, kihajtható, műanyagszékekre tudtunk leülni, aztán amikor megint csak felszabadult egy fülke, oda berendezkedve töltöttük el utunk hátralévő részét. Végül Július 23 22:20-kor, 16 nap és 40 perc után visszaérkeztünk Budapestre a Keleti Pályaudvarra.
