Az előző postban említett reggeli rutinunk után ma ismét nekivágtunk a városnak; először elmentünk a Musée de l’Orangerie-hez, amit ez egyik barátom ajánlott, mint amit mindenképpen érdemes megnézni ennek ellenére nem büszkélkedhet annyi látogatóval mint mondjuk a Louvre. Ennek ellenére is egy méltányos sor állt az épület előtt. Megérdeklődtük, hogy hogyan is lehetne ide bejutni, abban reménykedve, hogy az előző napi sikertelen jegyfoglalás nem jelenti a végét ennek a látogatásnak, de sajnos igen. A múzeumba csak interneten megvásárolt/lefoglalt jeggyel lehet bejutni.

Ezek után a Centre Pompidou felé vettük az irányt, azonban amint megérkeztünk, lemondtunk azon tervünkről, hogy még délelőtt bejutunk oda, mivel hatalmas sor állt előtte. Így úgy döntöttünk, hogy felmegyünk a Sacré Cœur-höz. A templom a város legmagasabb pontján áll a Montmarte-on, ami még így is mindössze 130m magas. A nyári nagy turista-özön következtében ötszörösére nőttek a sorok, ha nem nagyobbra, ami itt sem volt kivétel. Miután kiálltuk a sort még egy gyors biztonsági ellenőrzés keretein belül megkellett mutatnunk a táskánk belsejét és végül beengedtek. Maga az épület egy római katolikus templom, ami román és bizánci jegyeket hordoz magán. Gyönyörű belseje volt, ami szinte mindenhol ki volt aranyozva, díszítve. Emellett tele volt kisebb műalkotásokkal is (freskók, szobrok stb.), amik nekem azért maradtak meg különösen, mivel a templom nevében is lévő Szentelt Szív motívumot dolgozták fel.

Miután kinézelődtük magunkat a templomban nekivágtunk a Montmarte oldalában fekvő városrészbe.  A domb tetején lévő souvenir boltoktól és vendéglőktől kiindulva és lefelé sétálva olyan látványosságok szegélyzik az utunk, mint La Maison Rose, Le Moulin de la Galette(Bal du moulin de la Galette című Renoir festmény helyszíne), a Café des de Moulins (az Amélie csodálatos élete c. film ikonikus kávézója), a „Szeretlek Fal”, illetve a domb lábánál helyezkedik el a Moulin Rouge is.

A Montmarte-on tett látogatásunk után visszamentünk a Centre Pompidou-hoz, ahonnan addigra már elpárolgott a sor nagy része így be tudtunk jutni. Sokan elkövették azt a hibát, hogy az akkor 5 működő bejáratból csak 3 használtak és azoknál állt még 3 oszlopban egy közepes méretű sor, mindenkinek ajánlom, hogy ilyenkor csak menjen be oldalt, nem meglepő módon mindegyik bejárat pontosan ugyanazt tudja csak valamiért ezt sokan nem vették észre. A Pompidouba nem kell jegyet foglalni, csak bemész, odasétálsz a kasszához és pusztán kikéred a neked legjobban kedvező jegyet, hozzá se kell tennem, hogy ez ezúttal is ingyenes volt.

Bevallom őszintén nekem legutóbb, amikor itt jártam nem tetszett a kortárs művészeti stílusban alkotott művekből összeállt kiállítás, akkor úgy éreztem, hogy noha a művészet szubjektív, az erőfeszítés és/vagy kreativitás sok helyen hiánzyott. Fogalmam sincs, hogy mi változott azóta, de ezúttal valamiért sokkal jobban élveztem az egészet és a legutóbbi látogatásom keserűségét most egy érdekes, váratlan íz váltotta fel, amit bár nehéz volt bevallanom magamnak, de tévedtem a múzeummal kapcsolatban.