Aznap felkellve a reggeli bíbelődésünk után első dolgunk volt az utcában lévő bagel-es helyre elmenni és megreggelizni. Miután elűztük az éhségünket elindultunk a Rijks Múzeumba, ami lényegében Amszterdam Louvre-ja, nyilván kisebb és „Hollandabb”. Bent igazából a megszokott stílusú festményeket láthattuk, viszont ami különleges volt ebben a helyben az az ország hajós, illetve kereskedő múltjából származó megannyi értékes darab; puskáktól elkezdve hajómaketteken és drágabútorokon keresztül egészen a kínai porcelán vázákig vagy épp a lovagi páncélcsizma alakú pohárig mindenféle eszközök fellelhetőek voltak, amit egykoron az emberek használtak, vagy használhatónak hittek, a ide a belépés, mint ahogy eddig minden múzeumba, ingyenes volt.

Miután kinézelődtük magunkat a Rijks-ben egy alig párperces sétával átgyalogoltunk a Stedelijk Múzeumba. Ahogyan fentebb a Rijks-et és a Louvre-t hasonlítottam össze, ugyanúgy megteszem ezt a Pompidou-val és a Stedelijk-el; az egyik szobában egy rettentően színes túlrészletezett hatalmas szobor volt, a másikban egy egyszínűre festett vászon, a harmadikban pedig egy 3D-s animáció a fogyasztói társadalomról és a testképzavarról. Ami ezt a két múzeumpárost megkülönbözteti egymástól, a koron kívül, hogy míg az előbbiben inkább az ábrázolás illetve a realizmus volt a cél, az utóbbinál sokkal inkább valamiféle üzenet átadásának van minden alárendelve.

Miután ezzel a múzeummal is végeztünk bevásároltunk a múzeum melletti boltba, mindenféle minden féle nasikból, illetve egy általunk összerakott poké bowl-ból álló ebédünket pedig a lakásunkon elköltöttük. Ezután még pihentünk egy kicsit, megnéztünk egy filmet és nekivetettük magunkat az éjszakának. Ez persze nem jelent semmiféle dorbézolást pusztán a turistásabb bazársoron illetve a vöröslámpás negyeden mentünk végig.

Mikor azt éreztük, hogy elkezdünk fáradni még bevásároltunk egy boltban a másnapi vonatutunkra és hazamentünk lefeküdni.

Másnap felkellve mindössze annyira hagytunk időt, hogy kivegyük a mosást, még egy utolsó bagelt megegyünk és kivillamosozzunk a pályaudvarra. Itt elbúcsúztunk Sziklától (ő volt az a barátom, akinek a nagynénjénél laktunk Luxemburgba és itt pedig a nővérénél), ezután én és Andris (a másik barátom, akinek pedig Brüsszelben lakott rokona) felültünk a Berlinbe tartó vonatra. Ez egy 8 órás út volt, aminek 3 nagyon kellemetlen részlete is megmaradt az emlékezetemben, egyik a légkondi hiánya volt, a második a maszk kötelező viselete, ami minden korábbi országban csak ajánlott volt, de Németországban kötelező, valamint az energiaválság miatti térerő hiánya.

A német fővárosba megérkezve még a pályaudvaron megvettük a mindösszesen 9 euroba kerülő jegyünket, ami az egész országban biztosítja az ingyenes vonat és helyi tömegközlekedésünket egy egész hónapra, a német kormány így próbálta kárpótolni az embereket, illetve arra ösztönözni, hogy a válság idején inkább ezeket az utazásformákat használják, ezzel csökkentve az energiafelhasználást az országban. miután villamosra pattanva eljutottunk a szállásra, egyből berendezkedtünk. A lakás, amiben arra a pár napra elszállásoltuk magunkat az én egyik ismerősömé volt, aki megengedte, hogy ottlegyünk arra az időre, így már csak ketten maradtunk egy viszonylag nagy lakásra, ami egy kellemes felüdülés volt, miután ennyi ideig osztoznunk kellett a magánszféránkon egymással.

Aznap este még elnéztünk az Alexanderplatz-ra, ami egyből a kedvenc helyemmé avanzsálta magát, mivel egy erőteljes Kelet-Berlin hangulata van vegyítve azonban azzal, hogy érezhető a már évtizedek óta megtörtént egyesülés, ha a tér a város koronája, akkor a TV-torony pedig a koronaékköve, amibe ugyan végül nem mentünk fel egyszer se, de nagyon biztonságot keltő a jelenléte, ennek a hatalmas, nyílt térnek. Érdekesség a toronnyal kapcsolatban, hogy, amikor megépült ez akart lenni Kelet-Németország „megmutatjuk ti nektek” épülete a nyugatiakkal szemben, azonban két szempontból is félresült a dolog, hiszen olyan hatalmas lett h nyugati csatornákat is fogni lehett rajta, emellett, mivel a torony teteje háromszögekből van kirakva ezért, amikor nappal rásüt a nap egy kereszt látszódik kirajzolódni, azonban ez annyira nem nyerte el a tetszését az NDK fejeseinek, ezért belemagyarázták, hogy az nem is egy kereszt, hanem egy + jel, ami a kommunista Németország előrehaladását hivatott szimbolizálni.